Pál Csaba – Rétegek esszenciája
A tárlatra 30 év alkotói folyamatából válogattunk. Láthatóak lesznek festmények, digitális nyomatok, síkfilmek, grafikák, és egy művészkönyv. Sokrétű, személyes és felvillantja a közelmúlt legérdekesebb műveit.
A képek nem konkrét tárgyakat ábrázolnak, inkább érzéseket, energiákat és mozgást közvetítenek.
A festmények az absztrakt expresszionizmus és a geometrikus absztrakció közötti átmenetet képviselik. Munkáimban visszatérően foglalkozom az absztrakció különböző rétegeivel, téri megoldásaival, a textúrákkal, valamint a színek érzelmi és konceptuális hatásaival. Mesterem Maurer Dóra volt, akit nagyon szeretek. Külföldi művészek közül jelentős hatással voltak rám Arnulf Rainer, Cy Twombly és Franz Kline.
Grafikáim az elfelejtett belső képeket kívánják előhívni, azt a belső konfliktust vizsgálják, amely a tudattalan vágyak és a külső világ között feszül. Minden mű önálló történetet hordoz, de összességükben komplex belső viszonyokat ábrázolnak.
A kiállított grafikákat nem fémlemezre, hanem plexilapokra felvitt festékrétegbe karcoltam, kapartam. A plexi – a papírral és a vászonnal szemben – átlátszó hordozófelület, egyfajta köztes állapot anyaga. A karcolás a sima felület megsértését jelenti, amelyben a létrehozás és a rombolás egyszerre van jelen. Ez lassú, ismétlődő, meditatív és tervezett folyamat, nem egyszeri gesztus. Az alkotások egyediek, nem sokszorosítottak, és nem is sokszorosíthatók.
A feketére festett plexilapból elveszek valamit, megsértem a felületet, hiányt hozok létre, amely átlátszóvá, „láthatatlanná” válik, és csak a fény hatására lesz látható. Az anyag áttetszősége miatt a karcok csupán bizonyos szögből nézve válnak láthatóvá, így a művek a befogadó mozgásával együtt “aktiválódnak”.
A munka élvezete, szeretete, szabadsága, a kísérletezés és a játszani akarása hívta életre ezeket a “grafikákat”.
Arra törekszem, hogy megmutassam az emberi érzések és a környezetünk közötti folyamatos kölcsönhatásokat. Az alkotások személyes élményekből, gondolatokból és érzésekből fakadnak, egy belső, intuitív folyamat eredményei. Egyfajta önreflexió, saját érzelmi vagy intellektuális világomat feltárom és tisztán, őszintén megosztom másokkal.
Célom, hogy a látogató tudatosabban érzékelje a környezetét, legyen empatikus. Próbálja meg átélni az alkotás folyamatában rejlő érzéseket, energiákat, hangulatokat, örömöket. Lépjen ki a mindennapi rutinból, és szabadon engedje át magát az alkotásoknak.
Legyen egyszerre szemlélő, résztvevő és értelmező is.
2026 január 26 hetfő 18:00 – február 20 péntek 19:00
A kiállítást Hemrik László nyitja meg.

Absztrakt szótár
Nettó: 149 606 FtBruttó: 190 000 Ft
Egy kicsi egy nagy
Nettó: 472 441 FtBruttó: 600 000 Ft
Egészrész
Nettó: 472 441 FtBruttó: 600 000 Ft
Kényszeres zavar I.
Nettó: 59 055 FtBruttó: 75 000 Ft
Kényszeres zavar II.
Nettó: 59 055 FtBruttó: 75 000 Ft
Kényszeres zavar III.
Nettó: 59 055 FtBruttó: 75 000 Ft
Belső napló I.
Nettó: 70 866 FtBruttó: 90 000 Ft
Belső napló II.
Nettó: 70 866 FtBruttó: 90 000 Ft
Belső napló III.
Nettó: 70 866 FtBruttó: 90 000 Ft
Kiürítettek I.
Nettó: 74 803 FtBruttó: 95 000 Ft
Kiürítettek III.
Nettó: 74 803 FtBruttó: 95 000 Ft
Kiürítettek II.
Nettó: 74 803 FtBruttó: 95 000 Ft
Flow I
Nettó: 275 591 FtBruttó: 350 000 Ft
Flow II
Nettó: 275 591 FtBruttó: 350 000 Ft
Flow III
Nettó: 275 591 FtBruttó: 350 000 Ft














