Varázsnövényekről több helyen is lehet olvasni a görög mitológiában, például, hogy a sisakvirág abból a vérből lett, ami Kerberosz szájából a földre csöpögött, a kikerics meg Prométheusz kibuggyant véréből; hogy Médeianak olyan varázsfüve volt, ami az örökké éber sárkányt is elaltatta és hasonló célból gyűjthetett mákvirágot Kóré; a nárcisz pedig a saját tükörképébe beleszerető, Narcisszus/Narkhisszosz ismert történetét idézi meg. Sokan kutatták, gyűjtötték, elemezték, kötötték össze ezeket a növényekkel kapcsolatos antik legendákat. A festő is kutat, sokszor nem is tudatosan, és az eredmény akár saját magát is meglepheti.
Kovács Lola varázsleveleknek tűnő, szemeket is hordozó műveiből több is látható a Ladó Galériában április közepéig. A fenti, mélykék hátterű ‘szemes levelekről’ ezt mondja a művész:
“Ezeken az akvarelleken sötétkék háttérből felfénylő szemeket láthatunk, ezt a témát olajképeken és akvarelleken is megjelenítettem. A kiállításon a leveles képpár egy nullát ábrázoló festményt keretez, ez a felállás nem volt tervezett, hiszen a nulla sokkal később készült, ám amikor az anyagot rendeztük, összeállt a kép. A festés folyamata a spontaneitás és a tervezett, tudatos munka fúziója. Különösen erős ez az élmény akkor, amikor vízben oldott festékkel dolgozom, az akvarell a gyors döntések és váratlan fordulatok médiuma.”
Levelek 1
akvarell, papír
30×30 cm
2022
Levelek 2
akvarell, papír
30×30 cm
2022
Technique | Oil on canvas |
---|---|
Size | 170 cm x 130 cm |