Levelek 2

152 400 Ft

akvarell, papír 30×30 cm 2022

 

1 készleten


Cikkszám BI_0016-1-1-1-1-1-1-1-1 Kategória

Megosztás:

Varázsnövényekről több helyen is lehet olvasni a görög mitológiában, például, hogy a sisakvirág abból a vérből lett, ami Kerberosz szájából a földre csöpögött, a kikerics meg Prométheusz kibuggyant véréből; hogy Médeianak olyan varázsfüve volt, ami az örökké éber sárkányt is elaltatta és hasonló célból gyűjthetett mákvirágot Kóré; a nárcisz pedig a saját tükörképébe beleszerető, Narcisszus/Narkhisszosz ismert történetét idézi meg. Sokan kutatták, gyűjtötték, elemezték, kötötték össze ezeket a növényekkel kapcsolatos antik legendákat. A festő is kutat, sokszor nem is  tudatosan, és az eredmény akár saját magát is meglepheti. 

Kovács Lola varázsleveleknek tűnő, szemeket is hordozó műveiből több is látható a Ladó Galériában április közepéig. A fenti, mélykék hátterű ‘szemes levelekről’ ezt mondja a művész:  

“Ezeken az akvarelleken sötétkék háttérből felfénylő szemeket láthatunk, ezt a témát olajképeken és akvarelleken is megjelenítettem. A kiállításon a leveles képpár egy nullát ábrázoló festményt keretez, ez a felállás nem volt tervezett, hiszen a nulla sokkal később készült, ám amikor az anyagot rendeztük, összeállt a kép. A festés folyamata a spontaneitás és a tervezett, tudatos munka fúziója. Különösen erős ez az élmény akkor, amikor vízben oldott festékkel dolgozom, az akvarell a gyors döntések és váratlan fordulatok médiuma.” 

Levelek 1

akvarell, papír

30×30 cm

2022

 

Levelek 2 

akvarell, papír

30×30 cm

2022

 

Technika

Olaj, vászon

Méret

170 cm x 130 cm

Ezek az alkotások is érdekelhetik

Hírlevél

Iratkozzon fel a Ladó Galéria hírlevelére, hogy ne maradjon le újdonságainkról!

Privacy Preference Center