Bálind István

1953-ban születtem Adán, Jugoszláviában. 1981-ben az újvidéki Művészeti Akadémia képzőművészeti tanszékének festő szakán szereztem oklevelet. Tíz évre rá Magyarországra költöztem, Budapesten élek. Több bel-és külföldi művészeti társaság tagja vagyok. Számos nemzetközi művésztelepen jártam: Németországban, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon, Ausztriában és Szerbiában. Közel ötven önálló és több mint százötven csoportos kiállításon szerepeltem. Olykor díjak, tanulmányi ösztöndíjak is elértek.

Munkáimat a kezdetektől áthatotta a kísérletezés, a különböző, nem konvencionális festészeti anyagok használata. Az esztétikai és művészeti kategóriák végei, a határesetek érdekeltek. A festés mellett, videóval és performansszal is foglalkoztam. Az első jelentős szakmai siker számomra 1982-ben a „Biennale de Paris” nemzetközi kiállításon való részvétel jelentette, ahol egy videó munkával szerepeltem. Ez az év más szempontból is fontos volt nekem. Felfedeztem magamnak a műanyag fóliát, mely rövid idő alatt szinte kizárólagos alapanyagommá vált. A nylon durva, ugyanakkor lagymatag is, egy élettelen civilizációs termék, melyet vászon helyett feszítettem a keretre; perforáltam, csíkokra szabdaltam, vasalóval olvasztottam, vagy éppen gázpisztollyal égettem. Nylon képeimért a Vajdasági Képzőművészeti Szövetség 1983-ban festészeti díjjal jutalmazott. 1990-ben a fekete és az átlátszó műanyag helyett, rongyokat kezdtem el használni. Először, minimális beavatkozással, az évekig félredobált festőrongyokból készítettem képeket. Ezekkel a rongyképekkel vettem részt az első Budapest Art Expon, majd Los Angeles „ART LA ’91” következett. 1992-től rongyokból és festett textilekből tematikus - Mózes könyveire épülő - munkákat készítettem, melyeken megjelennek a varrott és hímzett felületek is. 1997 végére fejeztem be a Mózes könyvei sorozatot, majd a korábban ugyanerre a témára készített színes, kisméretű vázlatok közül kiválasztottam hét rajzot és több tízszeresére nagyítottam fel őket. Ezek a nagyítások képezték egy 1998-as kiállításom anyagát. A kiállítás után, a média felkapott egy munkát, ami arra ösztönzött, hogy én is foglalkozzam vele. Apró változtatásokkal, de technikailag feljavítva megfestettem ezt a bizonyos képet egymás után kilencszer. Ezzel elindult a „Nő kutyával” című sorozat. Ezt a kilenc darab ugyanolyan képet 1999-ben mutattam be egy budapesti kiállításon. A kutya, vagy a nő kiemelése, a részletek kinagyítása, a női alak megnyújtása a variációk végtelen sorát eredményezte. Az új alkotás nem feltétlenül egyetlen művet jelentett; lehetett kettő, négy vagy akár negyven azonos kép is. A nő és kutya együtt, vagy külön-külön védjegyként funkcionál, tehát az a feladata, hogy garantálja a termék /ebben az esetben a műalkotás/ eredetiségét és minőségét, akár többször is. A kezdeti, uralkodó arany és piros szín mellé, az aranymetszés szabályaira támaszkodó kompozíció társult. Később ezen sokat változtattam. Feszesebb, majd játékosabb kompozíciókat, fényes és matt feketéket, vagy éppen harsány színeket, kéket, pirosat, zöldet használtam. A sorozat utolsó darabjai 2008-ban készültek el, ezek a tarka - csíkos képek. A kutyás nő anyagból még az év nyarán „Végkiárusítás” címmel rendeztem kiállítást, amivel le is zártam ezt az időszakot.

Ezt követően a kutya sablonos motívumát lecseréltem főiskoláskori kedvelt témámra, a fára, mely ősidők óta itt van velünk. A tér és a közeg, amelybe a fát, egyet, olykor többet belehelyeztem, kiegészült egy égbolttal, melyhez „ihletet” az internetre, bárki által feltöltött naplementék adtak. A fa, akárcsak a kutya korábban, részletek nélküli, egy mindenki által azonnal felismerhető alakzatként, legtöbbször fekete foltként jelenik meg, az emberi építményekre hajazó geometrikus térben. Később, elhagytam a romantikus naplementéket és egyre inkább tiszta színek és felületek leegyszerűsített közegébe kerültek a fa formáját viselő foltok, lyukak. Egy nagyszabású fás kiállítás, a szerbiai Nišben, és szülővárosomban Adán 2014-ben, majd 2018-ban a horvátországi Novi Vinodolski-ban volt a vége és egyben a kezdete is annak, amikor a kutya „összeért” a fával. Ugyanis, addigra már a korábbi kutyafej és felsőtesthez hozzáigazítottam a kutya alsó testrészét is, amelyet a mai napig használok a kutyavilág, vagy inkább a kutya egy világra, általam keresztelt sorozatában. Ezeken az újabb kutyás képeken a fa is néha –néha megjelenik, de főként azért a kutya a domináns.

Önálló kiállítások:

  • Homage to Moholy-Nagy László (vegyes technika) – Egyetemi város kültere, Novi Sad, Jugoszlávia, 1981
  • István Bálind (rajzok) – Galerija Jadroagent, Rijeka, Horvátország, 1982
  • Szentély (installáció) – Galerija ULUV, Novi Sad, Jugoszlávia, 1985
  • Homage to Lukács Sándor (installáció, performance: Horoszkóp, video: Via Crucis) – Bácstopolya, Jugoszlávia, 1989
  • Égetett képek (installáció) – Csongrád Megyei Könyvtár, Szeged, 1990
  • Égetett képek (installáció, video: Via Crucis) – Ifjúsági Ház Galéria, Szeged, 1990
  • Rongyképek (festmények) – Boston Galéria, Ada, Jugoszlávia, 1990
  • Rongyképek (festmények) – Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest, 1992
  • Rongyképek (festmények) – Ifjúsági Ház Galéria, Szeged, 1992
  • Gyűjteményes kiállítás (festmények) – Bibliotheka Universalis - Selye - Szabó Alapítvány, Szentes, 1994
  • HET- Mózes könyve (festmények) – Ifjúsági Ház Galéria, Szeged, 1997
  • Mózes könyve (festmények) – Horda Galéria, Pécs, 1998
  • Mózes könyve (nagyítások) – Vizivárosi Galéria, Budapest, 1998
  • Mózes könyve (monumentális miniaturák) – Városi Múzeum, Zenta, Jugoszlávia, 1998
  • Nő kutyával; egy-kilenc (festmények) – Vigadó Galéria, Budapest, 1999
  • Nő kutya nélkül 4+5 (festmények) – EveArt Galéria, Budapest, 2000
  • Kutya nő nélkül 4+5 (festmények) – Párizs-Texas Kávéház, Budapest, 2000
  • Nő kutyával; egy-kilenc (festmények) – Galerija Kortil, Rijeka, Horvátország, 2000
  • Nő kutyával és a nélkül – Erlin Galéria, Budapest, 2001
  • Kutya, kutya nő, nő nélkül a szabadban (festmények) – Sir William Pub, Budapest, 2001
  • Nő kutyával és a nélkül – Jászai Mari Színház, Népház Galéria, Tatabánya, 2002
  • Nő kutyával - egy tiszta jelkép (festmények) – Budapest Galéria Kiállítóterme, Budapest, 2002
  • Nő kutyával (festmények) – Európai Egyetem kiállítóterme Budapest, 2002
  • Nő kutyával 3+3 (festmények) – Costes Kávéház, Budapest, 2003
  • Kutya nő nélkül, negyvenszer (festmények) – Galerija BelArt, Novi Sad, SCG, 2003
  • Bálind – Yengibarian közös kiállítás (festmények-szobrok) – Martino Galéria, Budapest, 2003
  • Nő kutyával (1999-2008) – Arte Galéria és Aukciós Iroda, Budapest, 2008
  • Nő kutyával (1999-2008) – Kosovelov Dom, Sežana, Szlovénia, 2009
  • 36 fa – Arte Galéria és Aukciós Iroda, Budapest, 2010
  • TÁJ-KÉP-MÁS-KÉP (festények), Bálind István - Dečov Pal közös kiállítás – József Attila Klub Galéria, Budapest, 2010
  • Bálind, Butković, Dečov – Galerija ULUV, Novi Sad, Szerbia, 2011
  • 112 Träd, István Bálind – Galleri Cosmopolitan, Göteborg, Svédország, 2011
  • 338 stablo – Galerija „Laza Kostić“ Sombor, Szerbia, 2011
  • 338 stablo – Galerija Kulturnog centra Vrbas, Vrbas, Szerbia, 2011
  • Fák - kutyák – Árkádia Galéria, Budapest, 2012
  • Nemzetközi faiskola – Arte Galéria és Aukciós Iroda, Budapest, 2012
  • Bálind István - Dečov Pal – Galerija Srbija, Niš, Szerbia, 2014
  • Fa - felhő – Galerija Kulturnog centra, Ada, Szerbia, 2014
  • Bálind István - Dečov Pal - Jandrić Radovan – Mali Likovni Salon, Novi Sad, Szerbia, 2016
  • Keresztutak – Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskerti kálvária, Budapest, 2016
  • Friss művek – Arte Galéria és Aukciós Iroda, Budapest, 2017
  • Bálind István – Galerija TURNAC, Novi Vinodolski, Horvátország, 2018
  • Egy kutya vándorúton – Arte Galéria és Aukciós Iroda, Budapest, 2019
  • Nő kutyával és futball labda – Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér, Budapest, 2020

Fontosabb csoportos kiállítások:

  • Fiatalok’82 (nejlon képek, installáció) – Galerija Matice Srpske, Novi Sad, Jugoszlávia, 1982
  • Fiatalok Biennáléja (video) – Biennale de Paris, Párizs, Franciaország, 1982
  • Fiatal Művészek Biennáléja (performance „Cím nélkül”) – Moderna Galerija, Rijeka, Horvátország, 1983
  • Alternativa NS’83 (installáció, performansz „Transzformáció”) – Munkásegyetem Galériája, Novi Sad, Jugoszlávia, 1983
  • Fiatal Művészek Biennáléja (videó) – Moderna Galerija, Rijeka, Horvátország, 1985
  • Veče performansa, (performansz „Madár”) – Képzőművészeti Udvar, Novi Sad, Jugoszlávia, 1985
  • Művészet és erkölcs (installáció)– Galerija Likovni Jesen, Zombor, Jugoszlávia, 1988
  • Budapest Art Expo (festmények) – Budapest, 1991
  • ART LA ’91 (festmények) – Los Angeles, Amerikai Egyesült Államok, 1991
  • Nemzetközi művésztelep résztvevőinek kiállítása (festmények, performance „Fekete-fehér”) – Városi Képtár, Riesa, Németország, 1992
  • Dialógus - Festészet az ezredfordulón – Műcsarnok, Budapest, 2000
  • Feketén fehéren – Műcsarnok, Budapest, 2001
  • 15. Nemzetközi rajz triennálé – Moderna Galerija, Rijeka, Horvátország, 2001
  • Künstlerbegegnungen, Budapest Galéria és a stuttgarti Kunststiftung ösztöndíjasainak kiállítása – Kulturinstitut Ungarn, Stuttgart, Németország, 2002
  • Mostra internazionale di Arte Sacra – Salone della foresteria Abbaziale di Santa Maria di Sesto, Sesto al Reghena, Italia, 2002
  • IX. Bijenale akvarela –Salon Narodnog Muzeja, Zrenjanin, Szerbia, 2011
  • Művészet határ nélkül – Magyar Műhely Galéria, Budapest, 2022
  • Umetnost bez granice – Muzej Vojvodine, Novi Sad, Szerbia, 2023

Díjak, ösztöndíjak:

  • Bíró Miklós-díj – TAKT, Jugoszlávia, 1981
  • Festészeti Díj – Vajdasági Képzőművészeti Szövetség, Jugoszlávia, 1983
  • Vásárlási díj – Budapest Art Expo, Budapest, 1991
  • Illyés Alapítvány ösztöndíja – Budapest, 1992
  • Eötvös Alapítvány ösztöndíja – Budapest, 1993
  • Westárlat II. díj – Budapest, 2000
  • Tanulmányi ösztöndíj Stuttgart – Fővárosi Önkormányzat Budapest, 2001
  • Tanulmányi ösztöndíj – Rijeka, Horvátország, Magyar Ösztöndíjbizottság, Budapest, 2006
  • III. Szerb Rajzbiennálé (I. díj) – Pancsova, Szerbia, 2011