Kovács Lola

"Amikor Kovács Lola felnagyítja majd kivágja a részletet, kiemel és új dimenzióba helyez egy különös felület-rendszert. Olyasvalamit művel, mintha az antropozófiai szemléletet teozófiaivá alakítaná a látvány segítségével és szintjén, vagyis mintha egy merőben és pusztán és elvi módon működő szinkretista gondolkodásmódot könnyű kézzel, nagyvonalúan gyakorlativá vizualizálna. Eljárásával, tehát az óriás részletté nagyítással azonnal átlagol-nivellál is, finomabban és magasztosabban egyetemessé tesz, melléknevet jelzővé avat. A munkákon a közönséges és metafizikai ötvöződik. Mondhatnánk persze, hogy ez az európai festészet egyik "feladata" a kezdetek óta, és mondhatjuk is, hiszen Kovács Lola európai festő." Hajdu István

Tanulmányok
1988-96 ELTE Bölcsészettudományi kar, angol szak
1991-96 Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak
1996-98 posztgraduális képzés, Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak

Önálló kiállítások
1999 Horror Temporis, Fészek Klub, Herman terem, Budapest
2001 Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre
Üdvözlet a vendégeknek, Fészek Galéria, Budapest
2003 Rezonanciák IV, Ateliers pro Arts/A.P.A.!, Budapest
Festői látásmód, St.art Galéria, Budapest
2005 Varjú, Városi Képtár - Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár
Raiffeisen Galéria, Budapest
2008 Védelem, Fészek Galéria, Budapest
2010 Joy and Despair, Léna'Roselli Galéria, Budapest
ÉGÉSTÜKÖR, Szilágyi Terézzel, Budapest Galéria
2011 A római macska, Fészek Galéria, Budapest
2015 Vertigo, Fészek Galéria, Budapest
2016 Tekintettel arra, Kotormán Norbert szobrászművésszel, Vízivárosi Galéria
2017 Beugrik csak nem esik le, Gajzágó Donátával, Gödör Klub, Budapest
Gogol Galéria, Budapest
2018 HAJ Fészek Galéria, Budapest
2019 Veszett Határ, Fuga Központ, Budapest ( Szilágyi Terézzel )
2020 Forró tükör, Neon Galéria, Budapest
2021 Alkímia, Neon Galéria, Budapest
2023 FényPont, RévArt Galéria, Révfülöp
2024 Neolux, Neon Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások
1993 Tér-képzetek III., Budapest Galéria kiállítóterme, Budapest
1994 Barokk, Barcsay terem, MKF, Budapest
Bocskai Galéria, Budapest (Csiszér Zsuzsi, Gajzágó Donáta, Szabó Márton)
1996 Diploma kiállítás, Barcsay terem, MKF, Budapest
Hommage á Szinyei Merse Pál, Pest Center, Budapest
1998 Derkovits ösztöndíjasok kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
Garázs, Várfok Galéria, Budapest
Fekete Pénz, Lengyel Intézet, Budapest
1999 Ungarn 2000, Galerie der Künstler, München
ZeitgenössicheUngarn – MOST, Museum Bochum, Bochum
Paksi Alkotóműhely kiállítása, Paksi Képtár
JungeMalerinnen, GalerieHellhof, Kronberg (Frankfurt)
Oszlopok II., Tölgyfa Galéria, Budapest
Prágai Olasz Kultúrintézet, Prága
2000 Derkovits ösztöndíjasok kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
Dialógus, Műcsarnok, Budapest
2001 Magyar Intézet, Bécs
Woof-Woof, AustrianCulture Forum, London
2002 Woof-Woof, Project, Temple Bar, Dublin
Csoportkép, Ateliers pro Arts/A.P.A.!, Budapest
2003 Terülj, terülj asztal!,Ateliers pro Arts/A.P.A.!, Budapest
X-Röltex, Budapest
Vízió, Ateliers pro Arts/A.P.A.!, Budapest
A Százados úti művésztelep évtizedei, Történeti Múzeum, Budavári Palota
2004 Strabag Festészeti Díj, Ludwig Múzeum – Kortárs Múzeum, Budapest
Kortárs Magyar Művészet, Idegen Művészetek Múzeuma, Szófia, Bulgária
Energia – Ellenérték, MűvészetMalom, Szentendre
Csendéletek, Ernst Múzeum, Budapest
2005 Léptékváltás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Egyhetes, Műcsarnok, Budapest
2006 Friss Színek, Csepel Galéria, Budapest
Tíz éves a Strabag Festészeti Díj, Ludwig Múzeum, Budapest
Családlátogatás,Octogonart Galéria, Budapest
2007 Budapest2, Octogonart Galéria, Budapest
A független festmény, Virág Judit Galéria, Budapest
Látomás és indulat, REÖK Palota, Szeged
2008 Új Kor Társ, Léna'Roselli Galéria, OlofPalme Ház, Budapest
Álomszámla, Kisfaludy Galéria, Balatonfüred
A festészet apja, Karinthy Szalon, Budapest (Káldi Katalinnal és Gajzágó Donátával)
2009 Y-Terminál, Terminál Galéria, Budapest
Lineart, Art fair, Gent, Belgium (Léna'Roselli Galéria)
2010 Pannók-Panorámák, MODEM, Debrecen
2011 30 éves a Fészek Galéria, Fészek Galéria Budapest
A.P.A.! 10, A.P.A.! Galéria, Budapest
2012 A Per, Liget Galéria, Budapest
A hatalmas titok, Hegyvidék Galéria, Budapest
2013 EtihadTowers, Abu Dhabi
Studioshow, Budapest
2014 EU Parlament, Brüsszel
Art takes Time Square, New York, SeeMee
Érzület, Ars Sacra Fesztivál, Budapest
2015 Barcsay 25, MűvészetMalom, Szentendre
Map of the New Art, ImagoMundi, La Fondazione Cini, Velence, Olaszország
2017 Enigma, Fuga kiállítóterem, Budapest
Jóvoltából, Fészek Galéria, Budapest
2018 JointheDots - ConnecttheDistances, ImagoMundi, SalonedegliIncanti, Trieszt, Olaszország
Fényállat, Béla Bár, Budapest
Language of Images, National FineArts Museum, Hanoi, Vietnam
2019 ArazziDipinti - PaintedCarpets, Római Magyar Akadémia, PalazzoFalconieri, Róma
Ludwig 30 , Ludwig Múzeum, Budapest
Art CircleSlovenia, Villa Vipolze, Brda, Szlovénia
2020 Art CircleSlovenia, Balassi Intézet, Ljubljana, Szlovénia
2023 A Jólfésültség története, Kiscelli Múzeum, Budapest
Kiállítás másképp, Gyöngyszem ékszerbolt, Kecskemét
2025 Női kvóta II., Ludwig Múzeum, Budapest

Díjak, ösztöndíjak, rezidencia
1996 Szinyei Társaság díja
1997 Walz Alapítvány 3 hónapos rezidencia ösztöndíja, Stuttgart (Leonberg)
1997-2000 Derkovits Gyula ösztöndíj
2001 Barcsay díj
2002 Ateliers pro Arts/A.P.A.! egy éves műteremprogramja, Budapest
2002 Római Magyar Akadémia két hónapos rezidencia ösztöndíja
2004 Strabag Festészeti díj, fődíj
2005 NKÖM díja, Egyhetes kiállítás, Műcsarnok
2010 MyarstpaceMiamiScopeCompetition, finalist
2013 Szaud-Arábiai utazás a SzaudiKulturális Minisztérium vendégművészeként
2019 Art Circle Szlovénia, nemzetközi művésztelep

Köztéri munka
Áramlás - Kovács Lola és Szilágyi Teréz munkája
1,8x18 méter speciálisan festett üveg és plexi, led-es megvilágítással
Készült 2009-ben az Art universitas program keretében a Nyíregyházi Főiskola Kodály Centrumához

Munkák közgyűjteményekben
Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria
ImagoMundi, Benetton Collection
Raiffeisen Bank Gyűjteménye
Strabag Gyűjtemény
Paksi Képtár
Horváth Alapítvány

Kritikák, írások
Készman József: Zseton (Fekete Pénz), Balkon 98/12
D. Udvari Ildikó: Szellemi portrék, Élet és Irodalom, 2001 július 6.
Sinkó István: A halál, mint vendég, Új Művészet, 2002 március
Herczeg Dóra: Elkapott tekintetek, Népszabadság (Budapest), 2003 jan. 18.
Hemrik László: Szemek a városon, Új Művészet, 2003 április
Sinkó István: Barlangképek, Élet és Irodalom, 2004 márc.19.
P. Szűcs Julianna: A Strabag – nyolcadszor, Népszabadság, 2004 márc. 13.
Topor Tünde: Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi, Kovács Lola művészete, Artmagazin, II/2, 2004 május
Hemrik László: Egy Hét a világ, Új Művészet, 2005 november
Reményi Schmal Róza: Gondolatok Kovács Lola kiállításáról, Balkon 2005/11,12
Eszter Balás: Aztecskulls and baby eyes, The Budapest Sun, November 3-9, 2005
Sinkó István: A Nyugati fríz felől, Műértő, 2005 január
Interjú - Rés a présen, Magyar Narancs 2016/14
Gárdonyi László: A tekintet hatalma, Kovács Lola munkáiról, Mozgó Világ 2017/4
Interjú - "Álmomban két festő voltam" Rés a présen, Magyar Narancs 2019/4
Hajdu István: Megfigyelés - leírás - eltávolítás, katalógus szöveg, Veszett Határ, Fuga, 2019
Video interjú, "Forró tükör" Prae.hu 2020 03.09 Makádi Maya
Tóth Szilvia: Alkímia, Kovács Lola kiállítása, Balkon 2022/1